Esküvő után

Az "Esküvő után" c. Susanne Bier által rendezett dogmaszerű alkotás talán Az ÉV FILMJE díjra aspirál szerény mozikritikai tevékenységemben. Ritkán látni ilyen tökéletes alkotást. 2006-ban az Európai Filmakadémia legjobb "rendezői" és "férfi alakítás" jelölését tudhatta magáénak, míg 2007-ben Oscar díjra jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában is. Még az amerikai kritikusok is szuperlatívuszokban áradoztak róla. Csekkoltam, és valóban! A sztori meglehetősen drámai. Jacob (Mads Mikkelsen) Indiában dolgozik önkéntes segítőként, tulajdonképen éhező gyermekeknek próbál segíteni. Amolyan"vezeklésféle" ez, amiért az elmúlt időben jó sokat kefélt össze-vissza, piált, meg drogozott. Egyszer csak Koppenhágába rendeli őt egy dán üzletember (Rolf Lassgard), hogy jelentős summával támogassa az indiai projektet, amelyet véletlenszerűen választottak ki, mint a cégük imázsába illő egyik legjobb CSR projektet. Jacob 20 év után Dániába utazik, ahol az "üzlet" mellett belecsöppen üzletemberünk lányának az esküvőjébe is. Az esküvőn robban a bomba (ha látták a "Festen" c. filmet, tudják miről beszélek!), ugyanis hamarosan kiderül, hogy a lány az ő lánya, az üzletember felesége pedig az ő ifjúkori szerelme, Helene (Sidse Babette Knudsen). Nagyon erős a konfliktus - nem is tudnánk egykönnyen feloldani, csak sodródunk az események óriási emocionális töltettel rendelkező viharán, erre a rendezőnő olyat csavar a történeten, amikor minden egy perc alatt "a helyére kerül". A zseniális húzást biztos vagyok benne, hogy az emberek 99%-ka nem fogja előre megjósolni. Nekem csak azért sikerült, mert megéreztem: Susanne Bier rejtett jelekkel próbált üzenni a filmen belül, amiket véletlenül nekem sikerült "fognom". Megéreztem, és kész. A sztori aztán helyrerázódik, de többet sajnos nem áll módomban elárulni. Namármost: miért zseniális ez a film? Mindenekelőtt azért, mert óriási sikerrel ötvözi az emberi sorsábrázolást, a drámaiságot, az erős konfliktusokat, és a filmszerűséget. A színházi előadásmód ritkán szokott sikerülni a moziban, azonban itt mégis: a dánoknál viszont nagyon erős ez a vonal, ahogyan az 1995-ben, a nagy Lars von Trier mester által útjára indított "Dogma" irányzat is. A kameramozgás sokszor kézi, több a közeli kép, a félelem, vagy más emóciók az emberi SZEMEN keresztül történő ábrázolása, a pofonok csattannak, ahogyan igazi az asztalborigatás is, némi valódi részegséggel vegyítve. Aztán itt van a mesteri alakítások sora: mindenki mesterien teszi a dolgát, senki nem játssza túl magát. Az üzletember bárhol lehetne üzletember, a feleség bárhol lehetne feleség, főhősünk pedig olyan búvalbaszott, mintha a legeslegjobb Aki Kaurismäki filmből pattant volna ki. Elhiszem az alakításokat, ahogy a dán és indiai közeget is, magyarul mindent. A film nagyon közel van a valósághoz, ugyanakkor zseniáliasan meséli el a kitalált történetet is. A jelenetek gondosan megtervezettek: például megmutatnak egy szeretkezést, amivel sok mindent megmagyaráznak, és okot szolgáltatnak a film egyik legnagyobb dilemmájának a feloldásában. Többen viszont úgy vélnék, hogy a jelenet "öncélú", és pusztán a szexualitás miatt kellett. Hát nem, minden nanométernyi pontossággal meg van tervezve: a film összes, 120 perce. Irtó jó dolog, amikor a színekkel játszanak: főhősünk gyakran színes mezei virágokat lát maga előtt, aztán egyszer csak a virágok elfeketednek (így ábrázolja a rendező szerintem a lelkiállapotot és az idő műlását). Az emberi jellemfejlődések is jól ki vannak munkálva a filmben. Bravissimo! Végre egy, szinte a zsenialitás határait súroló mestermű. Nem találtam benne 1-2 apró bökkenőnél több hibát. Ajándék ez az év végén, nem is akármilyen.